|

Magnapress: egy kis műszer óriási ereje
A Magnapress előnye a többi mágnesterápiás készülékkel szemben az, hogy kicsi - ugyanakkor mágneses hatása erős,bárki otthon vagy akár útközben, a munkahelyén, bárhol azonnal alkalmazhatja. A Magnapress egy Olaszországban élő, magyar származású orvos találmánya, aki az Egyesült Államokban elvégezte az egyetemen a kínai orvoslás kurzust is, így gondolkodásában egyesíti az ősi keleti és a mai nyugati orvostudomány tudását és tapasztalatait. A találmánya abban áll, hogy a szétszóródó mágneses erővonalak - egy speciális eljárással - nyalábba rendezésével s azok adott pontra irányításával gyors, mellékhatásoktól mentes fájdalomcsillapítás érhető el. A Magnapresst az Olasz Egészségügyi Minisztérium orvosi műszernek nyilvánította, és forgalmazását engedélyezte az Európai Unió teljes területére. A forgalmazás kizárólagos joga - nemzetközi szinten is - az Életfa Egészségvédő Központé Bp. A Magnapress a mágneses hatáson kívül a Shiatsu-masszázson és az akupresszúrán, illetve az akupunktúrán alapul. A Shiatsu egy ősi japán gyógy masszázs, melynek során a meridián-pontokra gyakorolt nyomással megnyílnak az ún. tsubo-edények, és kiürül belőlük a méreganyag. A Magnapress esetében a nyomást a mágneses hatás helyettesíti. A megfelelő akupresszúrás pontokon alkalmazva a Magnapress mágneses ereje szintén helyettesíti a nyomást, így létrejön ugyanaz a hatás, ami az akupresszúrás kezelésnél. A mágneses erő helyettesíti az akupunktúrás szúrást is, így a megfelelő pontokon céltudatosan alkalmazva betegségek kiegészítő kezelésére is alkalmas. „Bizonyított, hogy a mágneses energia ösztönzi a szervezet saját regenerációját. A mágnes felgyorsítja bizonyos enzimek és fehérjék képződését, és olyan energetikai változásokat okoz, amelyek kedvező élettani hatásokat váltanak ki. A Magnapress a keleti és nyugati gyógyító kultúra tudására és tapasztalataira épít. Mellékhatása, veszélye gyakorlatilag nincs." Dr. Hegyi Gabriella PhD., a Yamamoto Intézet igazgatója, a Semmelweis Egyetem tanára.
A Magnapress multifunkcionális készülék, mert alkalmas:
- gyors fájdalomcsillapításra,
- a szervezet sav-bázis egyensúlyának beállítására,
- különböző elváltozások kiegészítő kezelésére,
- a hiányzó mágnesesség pótlására.
Kockázatok és mellékhatások: A Magnapress-Light, Magnapress M1, a Magnapress-M2 és MX esetében semmiféle kockázat nincs, mellékhatásként pedig az eszköz nem csak a kívánt eredményt hozza, hanem a szervezet állapotának általános javulását is.
A Magnapress alkalmazásának előnyei:
- az irányított mágnes nyaláb erejénél fogva a hatás gyors,
- gyakorlatilag örökéletű darab, nem igényel külső energiaforrást, kisméretű, mindig magunknál tartható,
- könnyen tisztán tartható, fertőtleníthető, semmiféle mellékhatása nem ismeretes,
- részben vagy akár egészen kiválthat bizonyos gyógyszereket (orvosi ellenőrzés mellett),
- gyermekeken és állatokon is alkalmazható.
Ellenjavallat: Beépített elektromos készülék (pacemaker), beépített inzulinadagoló készülék, rosszindulatú daganatok, epilepszia, és elsősegélyre szoruló betegek esetében nem javasolt!
Szavatosság: Gyakorlatilag örök darab, mivel permanens mágnest tartalmaz. A mágneses erő ellenőrzése tízévenként ajánlott.
PRÓBÁLJA KI INGYEN!
Bejelentkezés: Daróczi Zoltán Debrecen Mobil: +36-30/9-631-635
|