2500 évvel ezelõtt, az ókori Görögországban, a következõket mondta egy szakállas orvos-tanár a tanítványainak: „a táplálkozásban keressétek gyógyulásotokat.” Senki sem fogalmazta meg tömörebben és helyesebben azóta sem, hogy az ember azzá válik, amit megeszik!

Aki Kos szigetén, egy árnyas liget fái közt ezt mondta, Hippokratész volt, akinek neve a mai orvosi esküt fémjelzi. Az étrendrõl szóló mûvében ma is érvényesen állapította meg, hogy akkor egészséges az ember, akkor táplálkozik helyesen, ha a táplálék arányos a testgyakorlattal, a tevékenységgel. Tehát sem a gyakorlat (tevékenység, mozgás) nem múlja felül a táplálékot, sem a felvett táplálékmennyiség a tevékenységet.

„Ha lehetõvé válik, hogy minden egyéni természet számára megtaláljuk a táplálék megfelelõ mértékét és a gyakorlat megfelelõen arányos mértékét, ha sem túlzásba nem esünk, sem hiányt nem szenvedünk, akkor megtaláltuk az egészség fenntartásának helyes módszerét.” E helyes arányú táplálkozás és mozgás a diéta. Tehát õ nem olyan beszûkítetten, pusztán gyógyélelmezésként értelmezte a diéta fogalmát, mint mi, hanem tágabban: a diéta tehát mennyiség és minõség szempontjából helyesen megállapított egészségfenntartó és gyógyító étrend, amihez képest megfelelõ mozgás, tevékenység is járul, hogy se elhízás, se lefogyás ne következzék be.

A „diéta” a helyes étrenden kívül magában foglalta tehát a tornát (gimnasztikát), a karikázva futást, birkózást, futást, sétát stb. – a napi tevékenységen kívül. Aki keveset mozog, és sokat eszik, annak szerinte rossz a diétája, megbetegszik.

Hippokratész esete a zacskós levessel

Azt hiszem, hogy, ha Hippokratész ma leemelne egy zacskós levest valamelyik szupermarket (hiper-, giga- stb.) polcáról, alaposan elcsodálkozna. Biztosan meg is kérdezné: – Tud maga olvasni? Igenlõ válasz esetén feltehetõen kíváncsian várná a választ arra, hogy miként lehet 2 g száraz tyúkból (ami megfelel 7 g nedves tyúknak) ilyen jóízû tyúkhúslevest készíteni, ráadásul 4 személyre! Az ilyen háziasszonyt mindenütt megbecsülnék a világon.

A génkezelt élelmiszerek

A genetikai manipulálás új keletû gyártási hóbort, de maga a technika már régi. Az ötvenes években divatba jött a szabványosítás. Tompa végû sárgarépákat termesztettek (a karottát), hogy ne szúrják ki a zacskó alját; a paradicsomot nem az ízéért nemesítették, hanem hogy megfeleljen a szabványsúlynak.

Ki gondolta volna, hogy a gyümölcs génjeinek befolyásolása az egészségre ártalmas terméket eredményezhet? Pedig pontosan ez történt a hibrid almákkal. Az ízes, piros almáknak például ötvenszer magasabb a cukortartalmuk, mint az eredeti példányoknak.

A génmanipuláció az önmagában tökéletes táplálékot túlságosan magas fruktóztartalmúvá változtatta, és ha valaki megeszi, kiváló környezetet teremt a betegségek számára. Példaként szolgálhatnak a mutáns aminosavak, amelyek kimarják az ásványokat a csontokból. (A DNS-manipuláció például halgéneket helyez a paradicsomba, így növeli a tárolási idejét, emberi géneket ültet a sertésbe, hogy nagyobbra nõjön, és jobb legyen az állóképessége.) Az efféle „technikai haladás” dominóeffektust fog kiváltani, ami véleményem szerint az eljövendõ években komolyan befolyásolja majd az emberi szervezet egészségi állapotát.

A kísérletek gyakran nem a fogyasztók érdekeit szolgálják, hanem elsõsorban a multinacionális nagyvállalatok rövid távú gazdasági érdekeit. Ezek az agrokémiai vállalatok finanszírozzák és tartják ellenõrzésük alatt a kutatást és a piacot egyaránt.

Az Egyesült Államokban ezernél több vállalat foglalkozik génmanipulációval. Génmanipulált haszonnövényeket – repcét, kukoricát, burgonyát, tököt, szóját és paradicsomot – 1996-ban több mint hárommillió hektáron termesztettek, és a géntechnikai ipar úgy számítja, hogy ez a terület évente megduplázódik.

A génmanipuláció nem egyszerû folytatása a hagyományos növénynemesítésnek, amelynek során egymáshoz közel álló fajokat kereszteznek. A géntechnológia alkalmazásakor, mivel egymástól törzsfejlõdésileg távol álló fajokból származó géneket ültetnek be egy másik szervezetbe, nem lehet pontosan tudni, hogy a beültetett gén milyen kölcsönhatásokba lép, illetve milyen zavarokat okoz a befogadó sejt bonyolult mûködési rendjében. Ezért a következmények veszélyességét sem tudjuk megbízhatóan megítélni, ráadásul a különbözõ hatások sokszor csak hosszú idõ után jelentkeznek.

Divat manapság korszerûen táplálkozni, de ebben veszély is rejlik. Ha pusztán divatból akarunk vegetáriánusok lenni, és nem tudatosan állítjuk össze az étrendünket, hiánybetegségek alakulhatnak ki. Nem mindegy, milyen alapanyagokat használunk, és tudnunk kell, hogyan készítsük el azokat úgy, hogy ne veszítsék el értékes tápanyagaikat. Ha éhesek vagyunk, benyúlunk a hûtõszekrénybe, és esszük a szalámit, kenyeret, jó esetben még zöldséget is hozzá. Ennek oka, hogy nem tudjuk, mit ehetnénk a megszokott ételek helyett.

Mit együnk?

Alapvetõ táplálékaink a gabonafélék, teljes kiõrlésû lisztek, hüvelyesek, zöldségfélék, fõzeléknövények, gyümölcsök és az olajos magvak. Az állati eredetû termékek közül a tej és a tejtermékek kiegészítõ táplálékul szolgálnak. Naponta együnk teljes értékû gabonaféléket (búza, árpa, rozs, barna rizs, hajdina, köles), szóját vagy egyéb babfélét kisebb mennyiségben, zöldséget, gyümölcsfélét nyersen párolva.

Mit mivel ehetünk együtt?

A komplettálásnak (a fehérje teljes értékûvé tételének) módjai a következõk:

a gabona és a zöldségfélék tejjel, tejtermékekkel vagy olajos magokkal,
hüvelyesek a gabonafélékkel,
teljes kiõrlésû lisztbõl készített tésztafélék tejtermékekkel (túró, tejföl, joghurt), olajos magokkal (mák, dió, mandula, mogyoró, napraforgó, lenmag, szezámmag) együtt fogyasztandók.
Mi helyett mit használjunk?

A fehér lisztbõl csak keveset, helyette a teljes kiõrlésû bio liszteket helyezzük elõtérbe.

Sütéshez, fõzéshez olaj helyett gyakran ajánlanám a ghít. A hidegen sajtolt olajokat (kukorica, napraforgó, szója, olíva) nyers fogyasztáshoz, salátákhoz, illetve az elkészült ételekhez használjuk. (Ne fõzzük-süssük!)

A konyhasó helyett a tengeri sót, illetve a jódozott tengeri sót vásároljuk.

Édesítéshez barna cukrot, szõlõcukrot, mézet, csicsókasûrítményt, juharszirupot használjunk, fehér cukrot csak kis mennyiségben.

A mértékletesség elvét mindig vegyük figyelembe!