Tisztelt Látogató! Regisztráció a "Kapcsolatok" menüpontban kérhető.

Belépés
 
Főoldal Könyvtárak Ajánlom Bernád Ilona Bemutatkozás

GyorsKereső


Ki van OnLine-n

Oldalainkat 14 vendég böngészi

Bemutatkozás E-mail

 

Erdélyben, a Kis-Küküllő mentén, színmagyar faluban, Makfalván nőttem fel. Főleg anyai nagymamámtól, de édesanyámtól, édesapámtól is tanultam a magyar népi orvoslást, egészségmegőrzést, konyhát. Ebbe neveltek bele, ebben élek ma is, mégha Marosvásárhelyen Egészségügyi Közép- és Főiskolát végeztem, s 14 évet dolgoztam az egészségügyben szülésznőként. Dolgoztam városon, falun, szülészeten, körzeti rendelőben és azt láttam, hogy gyógyító gyakorlatunkból száműzték a kitapasztalt, a természetes, valamint a nemzeti orvoslást. Megtanultam a mai természetgyógyászat sok ágát, a világ több hagyományos orvoslását, a kínait, tibetit, indiait, sokfele utaztam, s eközben arra gondoltam, hogy ezeket jól terjesztik, őrzik a világban, és valamit tenni kell a magyar népi orvoslásért is, ami szintén egy csodálatos rendszer, három dimenzióban, testi, lelki, szellemi módon szemlélik és gyógyítják a betegeket. 2000-től néprajzi képzésben vettem részt és tizenkét éve járom a Kárpát-haza, Moldva csodálatos tájait, és jóbeszédű időseit, gyógyítóit, bábáit, füveseit, csontrakóit, kenőit kutatom. Sokat gyűjtöttem a világban szétszórt magyaroktól is.

Mostmár rálátásom van a hagyományos világra, az életadás, bábaság, egészségkultúra, gyógyítás világára. Vannak vidékék, közösségek, emberek, akik teljesen a magyar hagyományrendben élnek, és vannak nagyvárosok, ahol ez megkopott, hanyagolt, feledőben van. Azt figyeltem meg, hogy a városlakók a leggyökértelenebbek, legbetegebbek, mert ők kiestek népünk Isteni és természeti renden alapuló életéből, a falusi közösségi- és nagycsaládos élet védelméből, szellemi-lelki hitéletéből, nem az egyszerű étrenden vannak, nem böjtölnek (méregtelenítenek) és nem a természetközeli élet ritmusát, a természetes alvást, stb. gyakorolják. A kiskertek, tanyák megszűnésével idegen földből származó táplálékkal, gyógynövénnyel, vízzel élnek.  Népünk még betegebb, mint a környező nemzetek, és ezt a trianoni sokknak, valamint következményeinek tulajdonítom. Szerintem úgy gyógyíthatjuk népünket és önmagunkat, hogyha alázattal, szeretettel összefogunk, mindannyian önzetlenül teszünk nemzetünkért, valamint visszatérünk, amennyiben lehet, bölcs, egész-séges, háromdimenziós életmódunkhoz. Fontos továbbá, hogy tiszteljük az életet, vállaljunk gyermekeket, (a bábasággal, gyermekáldással összefüggő tudásunk is rendkívül értékes, ma is használható), valamint, hogy magyar módon étkezzünk, éljünk, gyógyuljunk. Nemcsak szellemi örökségünk, génjeink őrzik ezt.

Gyakorló természetgyógyász vagyok, híve a gyógyító beszélgetésnek, és miután segítem a beteg tudatosodását, hogy betegségének, élethelyzetének szellemi-lelki-életmódbeli oka van, felkínálom a magyar módon való gyógyulást. Van miből meríteni, hiszen közel 900 gyógyítóval, adatközlővel beszélgettem.

Eddig számos cikket írtam e témákról öt erdélyi újságban, tanulmányokat különböző kiadványokban, valamint három könyvet, amely a még mindig Élő népi gyógyászatunkról szól. Hatodik, most megjelent könyvem több mint ötszáz oldal, népünk gyógyító adattára. Kutattam rokonnépeink szülészetét, gyógyászatát is, pl. Belső-Ázsiában, erről írtam a Lélekföld, Tibet, Belső-Mongólia kötetemet. A Magyarok Amerikája külhonban élő testvéreink életéről, megmaradási harcáról szól. Fotókiállításokkal is jelen vagyok pár éve a magyar nyelvterületen. Előadások százait tartottam itthon s a nagyvilágban. Örömömre egyre nagyobb az érdeklődés, a természetes és hagyományos orvoslások felé fordulás, még orvosok részéről is. Vetítettképes előadásaimmal, könyveimmel járom a nagyvilágot. Célom felújítani, újratanítani, a mindennapok részévé tenni értékes, egyszerű, olcsó gyógymódjainkat, ősi bölcsességünket, tudásunkat, amelyek azért maradtak fenn évezredekig, mert működőképesek.

Szülőföldünket úgy tarthatjuk meg, hogyha benépesítjük. Egészséges emberekre, családokra, közösségekre van szükségünk. Öntudatos édesanyákra, édesapákra. Amíg önrendelkező, önellátó saját rendszerünkben élhettünk, gyarapodó nemzet voltunk. Becsüljük meg az életadásra (gyermekáldás, bábaság), egész-ségre és orvosló tudásunkra vonatkozó hagyományunkat is!

 

Véletlen Képek

Képtár

Statisztika

Tagok : 33
Tartalom : 206
Weblinkek : 37
Tartalom találat : 838508
| Főoldal | Hírek | Keresés | Impresszum | Joginyilatkozat | Oldaltérkép |